Szösszenetek egy Volt(?) drogos életéből! Ismét!

Drogos Blog

Drogos Blog

Az első bejegyzés még 2005-ből

2017. március 23. - Drogos

Üdv Mindenkinek!

10 éve mikor indítottam a blogom, akkor ez volt az első bejegyzésem:

Álljon ez a Blog figyelmeztetésül mindenkinek aki elkezdte a droggal való foglalkozást, és annak, aki már benne van, ezenkívül magamnak is. 1995 környékén kezdődött... Elkezdődött a környéken a drog árusítás, és egyre felkapottabb lett a tetoválás is. Egy baráttal mozogtam, aki mellesleg a volt osztálytársam is. Talán az volt az első drogos élményem, mikor egy tetkóért fizetségképp a barát (nevezzük B-nek), egy LSD-s bélyeget kapott. Gondolhatod, hogy aznap éjszaka nem unatkoztunk. Aztán felgyorsultak az események, és hozzánk csapódott még három haver, s közben merültünk el, a drog akkor csodálatosnak hitt világába. Mindent kipróbáltunk: Speed, Ex, Zöld, Kola, Barna, I por, Rass, Patron, Csoki, LSD, Korong, aztán mindezt keverve is. Angyalföld és egy iskola volt ami meghozta a végzetes változást. Az egyik haver közülünk (kit most nevezzünk A-nak) középiskolába ment (megkésve), az osztály amibe került, hát hogy is mondjam? Aki nem volt drogos azt kinézték, sőt el is üldözték. Ott kötötte azt az ismeretséget, mely megpecsételte életünket. Kipróbálták a szúrást...Aztán sorra mindenki kipróbálta közülünk a szúrást, volt aki előbb és volt aki később...

Nagyjából nyolc év telt el az első szúrás óta, de még mindig emlékszem rá. Nem volt túl jó, de nagyon tetszett, hogy egyből beüt a Speed és nem kell 10-20 percet várni a hatásra. Először csak hétvégenként szúrtunk, disco elött, mert ugye bevinni az gáz, meg kijárkálni szívni az is gáz. Aztán nyári szünetben egyre többször hét közben is. Észrevétlenül az évek alatt a rabjává váltunk. Sokszor mikor nem volt, képesek voltunk inkább benyugtatózni, vagy bepiálni, csakhogy ne hiányozzon. Aztán nagyon elpörögtünk a cuccban. Beszúrtuk a nyugtatót, a szilvapálinkát, az algopirynt, sőt még a mák teát is. Elkezdtük keverni az élvezeteket: volt egy sorrend, hogy a legjobb. Először jól befüveztünk aztán rászúrtunk fél gramm speed-et. Fantasztikus volt, csakhogy a két szer együttes használata, olyan függőséget eredményezett, hogy amikor nem volt, emlékszem, B az ablakom alatt sírva könyörgött, hogy intézzünk cuccot. De eddigre már napi szinten szúrtunk. Napi program: munka, lopás, csalás, kölcsönkérés után B-nél találkoztunk, remélve, hogy ötünk közül valakinek valami összejött, de ha mégsem akkor remélve, hogy együtt kitalálunk valamit. Aztán cucc szerzés, ami egyébként elég problémás volt, mert a díler azt hitte (és jól hitte) hogy ő szarta a spanyol viaszt, ezért azt tehet amit akar. Persze estére mindig belőttük magunkat. Én akkoriban együtt laktam egy lánnyal, aki - mint az várható is volt - rájött a titkomra. Állandó veszekedések miatt inkább úgy döntöttem, titkolni fogom elötte. Ezt úgy képzeltem el, hogy belövöm magam az akkor már átlag 1 gramm Speed-del, bedobok rá 4-5 db 0,5-ös Xanax-ot, és mire hazaérek, addigra semmi látszata nem lesz. Sokszor sikerült elaltatnom a gyanakvását, de az esetek 90%-ban lebuktam. Ekkortájt nagyjából megszületett a fiam... Ott voltam a születésénél, és nem droggal ünnepeltem meg. Kb. két éves koráig szürke köd borul mindenre... Nem emlékszem a napokra, mikor mit csináltam. Állítólag volt olyan, hogy szerdán elmentem dolgozni, és vasárnap este értem haza. De hol is voltam addig? Nem emlékszem, valószínűleg teljesen szétcsapva B-nél.

Természetesen mind az öten egy munkahelyen kezdtünk el dolgozni, Z-nek köszönhetően. Iszonyú kemény hely volt, de jó fejek voltak a kollegák és a brigádvezetők. Persze a főnökökkel is jóban voltunk, merthogy ők tőlünk kezdtek vásárolni. Jött a következő csapás: Az ottani egyik góré herkát árult/szerzett/használt persze mi sem maradhattunk ki belőle. Ezt is ki kellett próbálni szúrva. Isteni szerencsénkre annyiban is maradt, mert valahogy a Speed sokkal jobb volt. Több évre nem emlékszem, de halvány emlékek vannak a társaság lemorzsolódásáról. Széthullottunk. De mindenki talált magának újabb drogos "barátokat". Párszor még nyomtunk együtt. Aztán hárman maradtunk T-vel és M-el, aki hullámokban csapódott hozzánk. Leszokott (majdnem) mindenki. A sort B nyitotta, abbahagyta a szúrást egy csaj miatt, de persze a szívogatás és a Budapest Parádé megmaradt. Aztán ZS hullott ki, aki egyébként szerintünk bekattant az LSD-től, mai napig is olyan, mint egy élőhalott. Megált tőlünk A is, szintén csaj és elköltözés miatt. Végül, akik kitartóan és őszintén drogfüggőek voltak, azok mi ketten T-vel voltunk. Iszonyú szenvedésen mentünk keresztül. T-nek is megszületett az első fia időközben, de mi csak a drognak éltünk. Belénk hasított a felismerés: már nem azért lőttük, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért, hogy ne legyen rossz... Elkeztünk küzdeni a függőséggel, nekiálltunk leszokni, persze minden hiába. A létező összes módszert kipróbáltuk, de semmi, teltek múltak a napok, de nem bírtuk tovább a hiányt 3 napnál sose. Eltelt így 1-1,5 év. Te jó isten! Eddigre már majdnem nyolc éve szúrtuk magunkba azt a szemetet! Hol fönnt hol lent.

Újabb csapás, ami nekünk örömhír volt: M elkezdett árulni.... Nem is akár milyen cuccot!! Hiper komoly volt. Egyszer belőttük vele magunkat, s többé nem eresztett. Azelőtt is voltak nagyon komoly élmények és nagyon komoly anyagok, de ez verte mindet. Hol M-el hol nélküle lőttünk. Hol hitelbe 40-50 ezerért, hol kp-ben vásároltuk tőle. Amikor már semmi sem maradt, akkor kiléptem a munkahelyről, csakhogy aznap odaadják a fizum, vagy odaadtam cserébe a számítógépem (amit egyébként úgy okoskodtam össze), vagy cipőt, dvd-t videot vittünk cserébe... A mobiltelefon is csak egy múló jelenség volt nálunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://exdrogos.blog.hu/api/trackback/id/tr3412365901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása