A terápián egyszerű és kézenfekvő dolgokat mondtak, amik eddig fel sem merültek bennem:
Azt mondták, hogy orvosi szempontból is beteg vagyok, és a betegségem az idő előrehaladtával súlyosbodik, így hát halálos. De azt is mondták, hogy a szerhasználat csak tünet, és nem az igazi problémám. - Pedig én azt hittem, hogy a cucc, meg a pia, vagy a gyógyszer az igazi gond. Meg azt, hogy tünetmentesen tarthatom magam folyamatos gondozással, ahol nincs kivétel vagy szünnap. – Ez jó! Mert ha beteg vagyok, akkor valószínűleg van ismert gyógymód, így nem kell belehalnom! Pedig én már rég beletörődtem abba, hogy életem végéig gyógyszert kell szednem, és időnként azért drogoznom, vagy innom kell mellette, hogy „jó legyen” vagy, hogy „kibírjam”! Oké! Mi a megoldás? – Kérdeztem. „Az, amit a cukorbeteg tesz, miután közlik vele a diagnózist: életmódot vált.”

Végiggondoltam, amit eddig csináltam: soha sem tudtam szociális módon inni, drogozni, vagy gyógyszert szedni. Bármit is használtam, már az első alkalomnál hazavágott, amikor egyáltalán elég volt. Nekem mindenből sokkal több kellett, mint a többieknek, és a vége szinte mindig ugyan az volt: KO! Sok érdekeset tanulok azóta is. Például azt, hogy le kell cserélnem a „játszóteret és a játszópajtásokat is”.  Ezzel már nincs gondom, mert Istennek hála nem haltam bele, és le lett cserélve egy csapásra az egész lakókörnyezet, no meg a haverok is. Anyum tegnap a telefonban, sírástól fojtogató hangon ebben megerősített: „Itt, ebben a környezetben, ezek között az emberek között meghaltál volna!” - És tényleg! Hányszor ismételtem magamban, és a haveroknak ott a szobámban: „Ebben a szobában fogok megdögleni!” Januárban mikor öngyilkosságot követtem el, kb. 600db különböző gyógyszerrel, ez majdnem sikerült is. De hányszor túladagoltam magam! Volt, hogy nem is tudtam róla, hogy halálos adag szerkoncentráció van bennem, csak a kórházban derült ki egy vérvétel során. Eléggé ijesztő ez így tiszta fejjel! Merthogy azóta is tiszta vagyok, eddig az első szerhasználatom óta a leghosszabb ideje! Számolom a napokat, de nem azért, mint eddig. Nem izomból, hanem mert jó! Mert nekem minden nap egy ajándék!
Íme: